Aranyosi Éva kineziológus

Gondolatébresztés 7.

admin — Wed, 08 May 2013 07:56:23 +0000

“Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik, amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét.” Hioszi Tatiosz

Kedves Olvasóim!

Gondolkodjunk el egy kicsit, vajon mennyit foglalkozunk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások? Hányszor akadályoz meg bennünket ez a gondolat abban, hogy változtassunk valamin, hogy meglépjünk lépéseket, melyek a saját érdekeinket szolgálnák, de nem tesszük meg, mert nem kapna jó “visszhangot”?

Mire felnövünk, kb. 7000 hitrendszer lesz a fejünkbe beprogramozva! A szüleink, a nagyszüleink, az óvoda, az iskola, és a környezetünkben élő emberek, felnőttek által. Ebből a 7000-ből, nagyjából 500 darabra van szükségünk, ami VÉD, ÓV, segít a testi épségünk megőrzésében, de a többi felesleges és inkább korlátoz bennünket. „ Ne tedd, ne mondd, ne lépd meg, nem illik, mit szólnak, mit gondolnak?…”

Fontos, hogy a saját életünknek MI legyünk a főszereplői. Rólunk szóljon, MI legyünk boldogok, a mi megelégedésünket szolgálja, ne a másoknak való megfelelést!

Fogadjuk el saját magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, szeressük és becsüljük önmagunk a hibáinkkal együtt, mert változtatni csak így leszünk képesek!

“Nem juthatsz el oda, ahol lenni akarsz, ha hadakozol azzal, ahol éppen vagy.”

Abraham-Hicks

Gondolatébresztés 6.

admin — Fri, 19 Apr 2013 08:23:31 +0000

Az állatok a társaink, a barátaink. Nem vagyunk magányosak, ha van házi kedvencünk. Gyógyító energiákat közvetítenek szeretetükkel, kedvességükkel. Van, akinek nincs is más társa az életében. Nagyon sok jót kaphatunk az állatkáinktól. Gyermekkorom óta volt cicám, sok szeretetet és kedvességet kaptam tőle. Amikor kisfiunk megszületett, volt két cicám, így neki természetes volt az állatok közelsége, szeretete. A cicák barátságát, a játékosságát nagyon szerette. Megismerte általuk a gondoskodás, a törődés fontosságát, a felelősséget egy másik életért. Megtanította a veszteség, a halál fogalmát is, és ezáltal azt, hogy ez is az életünk része. Meg kell gyászolni, fájlalni a hiányát, majd a szép emlékével tovább kell lépni. Merni újra kockáztatni a szeretetet, újra hinni és bízni, hogy velünk lesz „örökre”, mellettünk öregszik meg kis kedvencünk. Azt mondják, a macska „elviszi” tőlünk a negatív energiákat, ezáltal segít gyógyulni, vagy egészségesnek maradni. Ebben én maradéktalanul hiszek, saját tapasztalataim alapján.

“Soha ne becsüld alá azt a megnyugvást, amit egy macska adhat – nincsenek szavai, de apró érintéseivel, bökdöséseivel, odabújásaival kimutatja irántad érzett szeretetét – és megpróbálja elterelni a figyelmedet a bánatodról.” Pam Brown

Segít nekünk a lelki egyensúlyunk megőrzésében és helyreállításában, puszta létezésével. Tanít a türelemre és az elfogadásra, hiszen öntörvényűségéhez alkalmazkodnunk kell. Nem simogathatjuk akkor, amikor kedvünk van, hanem amikor ő érzi szükségét. Mégis elnézzük neki, mert amit tőle kapunk, az fontos számunkra. Elkísér bennünket, majd mikor hazafelé tartunk, vár és fut elénk. Felfedezi a környezetét, kíváncsian ott van mindenhol, időnkét jókora bosszúságot okozva a gazdinak. Mégis azt hiszem, azok az emberek, akiknek van ilyen saját kis bosszantójuk, boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak az életük minden területén, hiszen szeretetből is több jut nekik.

“Egy kutya gondolatai:
- Itt lakom ezzel az emberrel, aki etet engem, meleg szállást biztosít, simogat és szeret engem. Ezek szerint ő az Isten!

Egy macska gondolatai:
– Itt lakom ezzel az emberrel. Etet engem, takarít utánam, szállást biztosít, simogat és szeret engem.. Ezek szerint én vagyok az Isten!” (ismeretlen)

Aranyosi Éva

2013. április 19.

Mikor forduljak kineziológushoz?

admin — Sun, 29 Jul 2012 18:37:27 +0000

Az életünkben folyamatosan jelen vannak kisebb-nagyobb stresszek, problémák, változások, de nevezzük őket egyszerűen csak megoldandó feladatoknak.

Amikor úgy érezzük, hogy ez már túl sok, meghaladja az erőnket, nem vagyunk képesek egyedül megoldani, szembenézni velük, feldolgozni őket, ne szorongjunk tovább, kérjünk segítséget. Segítséget kérni bátor dolog, és a legfontosabb lépés Önmagunkért. Akkor döntjük el, hogy elég volt ebből a helyzetből, másképp akarunk élni, másképp viselkedni, meg akarunk szabadulni bizonyos helyzetektől, dolgoktól. Egyszerűen döntöttünk, nemet mondunk az eddigi szenvedéseinkre.

Sok esetben nincs is kivel megbeszélni a gondokat. A barátok, barátnők többnyire azt mondják, amit hallani akarunk, nem akarnak konfrontálódni. Kevés az olyan igaz barát, aki meghallgat, nem sért meg, nem irigy, vagy féltékeny. Ritka, aki jó szándékkal közli velünk azt, ahogyan Ő lát bennünket kívülről, a hibáinkkal, a melléfogásainkkal együtt. De ha magunkba nézünk, lehet, hogy Mi magunk sem reagálnánk megfelelően a kritikára. Megsértődünk, megbántódunk, nem esik jól, hogy tükröt tartanak nekünk. Jó lenne, ha oda-vissza működne, meghallgatnak és mi is meghallgatjuk a másikat.

„Oldásra”, beszélgetésre időközönként, rendszeresen járnunk kellene, amikor szükségét érezzük. Testünk-lelkünk jelzi, figyeljünk hát rá! Természetesen ez nem egy állandó állapot. Ahogy megismerjük Önmagunkat, egyre inkább meg tanulunk figyelni és bánni Önmagunkkal. Sok helyzet adódik, amit képesek vagyunk mi magunk megoldani, amikor viszont ezt nem így érezzük, akkor van szükségünk egy „kívülről szemlélő idegenre”, olyanra, aki megfigyel, megért, és segít az életünk színes „puzzle-ét” számunkra érthetően kirakni.

Aranyosi Éva
2012. július 29.

Gondolatébresztés 5. rész

admin — Fri, 01 Jun 2012 08:36:33 +0000

Hogyan is telnek a hétköznapjaink? Megszokott rutin, fásult unottság, mogorva egyhangúság? Látjuk-e a szépet, értékeljük-e a jót, a kedvességet? Sajnos többnyire nincs időnk észrevenni magunk körül a világot. Hajlamosak vagyunk csak a rosszra, a helytelenre, az igaztalanra koncentrálni, hiszen így nyugodtan lehetünk elégedetlenek a világgal. Könnyebb rajtuk kívülálló okokat keresni, és másokat hibáztatni a boldogtalanságunkért. Nem vállalni a felelősséget, áldozati szerepben tetszelegni, pusztán csak önigazolásból, hogy „nem tehetek sorsom rosszra fordulásáról”.

A Dalai Láma, mikor megkérdezték, mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:
“Az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.
És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”
Dalai Láma /Bölcsesség Óceánja/

Kedves olvasó, vajon hányan érezhetjük magunkénak e sorokat? Mit teszünk azért, hogy élvezzük a jelent, örömet vigyünk a saját életünkbe, és szeretteinkébe? Tanuljunk meg azért élni, hogy élvezhessük a hétköznapokat is, hiszen azokból jut több. Néhány figyelmes apróság sokat segíthet…

Aranyosi Éva
2012. június 1.

Gondolatébresztés 4. rész

admin — Thu, 09 Feb 2012 10:00:30 +0000

Végre igazi tél van. Hiszen most van itt az ideje! Havazzon, legyen hideg, ez a természet rendje. Élvezzük ki mi is, ahogyan a gyerekek, örüljünk velük! Sétáljunk, szánkózzunk, vagy vigyük el gyermekeinket, unokáinkat, szerezzünk nekik örömet!

Engem mindig csodálattal tölt el a négy évszak változása.

Az ősz, a gyönyörű, szép színes leveleivel, gyümölcseivel, borával…

A tél a vakító hófehérséggel, a szikrázó, csillogó hóval, a kandalló melegével…

Aztán a tavasz, amikor már várjuk, hogy újra ablakot nyithassunk, az első hóvirág, ami kidugja gyönyörű fejét a hó alól, majd a pattanó rügyek, a virágzó fák látványa és illata…

És a nyár, a gyümölcsérlelő, az ég kékje, ami semmihez sem fogható ilyenkor, a tengerpartok homokja…

„Rád borulnék ősszel, takaró avarral
És ha tél lehetnék, behavaználak.
Beléd olvadhatnék nyíló szép tavasszal
Forró nyár, ha lennék, beragyognálak.”
Németh Alajos: Veled akarok…

Ez mind maga a csoda! Járj nyitott szemmel, a szépséget és a jót keresve! Minden nap találsz ezer szépséget, ha szívvel keresed…

Aranyosi Éva

2012. február 6.

Gondolatébresztés 3. rész

admin — Fri, 11 Nov 2011 14:04:47 +0000

Jó, ha tudjuk, hogy az ember alapjában társas lény. Többnyire nem szeretünk egyedül lenni. Szeretjük, ha van párkapcsolatunk, ha vannak barátaink, ha jó a családi kapcsolatunk, a munkahelyünkön is jól kijövünk a kollégáinkkal, főnökünkkel. Sajnos ez nem mindig alakul a vágyaink szerint. Rossz kapcsolatoktól szenvedünk, nem tudunk kezelni konfliktusokat, nem találjuk a megfelelő, kapcsolatteremtő szavakat sem. Tanuljunk meg beszélgetni, mert a híd két ember közt mindig a kommunikáció.

„Ha én egyedül vagyok, magamra vagyok hagyatva, akkor még gondolkodni sem tudok rendesen. Ha viszont együtt vagyok valakivel, aki figyel rám, akivel meg lehet beszélni azt, ami érdekel engem, az igenis számít. És nem kell feleleteket adnia, nem kell tanácsolnia dolgokat – ez nem erről szól. Az is egy definíciója a szeretetnek: hogy semmit nem fogok csinálni. Hogy veled leszek, de nem foglak semmire kényszeríteni.”
Feldmár Amdrás

Amikor beszélgetünk a párunkkal, a barátunkkal, tudatosíthatjuk benne, hogy nem neki kell megoldania a mi életünket, nekünk elegendő az, hogy meghallgat bennünket, és biztosít arról, hogy Ő ott van Nekünk. Fontos a tudat, hogy van valaki, akivel megoszthatjuk a belső gondolatainkat, érzéseinket, és tudjuk, hogy szeretettel meghallgat bennünket!

Gondolkodjunk el azon, kit hanyagoltunk el mostanában, kire nem jutott elég időnk, vagy ki nem figyelt oda Ránk úgy, ahogyan azt Mi szerettük volna. Teremtsük meg hát a lehetőséget egy kellemes beszélgetésre. Sok sikert!

Aranyosi Éva

2011.11.11.

Gondolatébresztés 2. rész

admin — Fri, 04 Nov 2011 12:48:29 +0000

A barátaink, a családtagjaink, a szeretteink, a párunk, a gyermekeink nem birtokolhatóak, mint valami tárgyak. Ők Önmaguké, ahogyan Mi sem vagyunk senki tulajdona.

“Aki elment, az elment, mondta anyám, sohse keseregjetek
a kósza lélek után.
Aki elment, az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen
éreztem,
aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Kassák Lajos

Éljük az életünket, és nagyon jó, ha sokan szeretnek minket, és mi is sok embert szerethetünk. Együtt vagyunk, amíg mindenkinek így jó, de ha valamelyikünknek mennie kell, hát engedni kell menni. Az önzésünk nem tarthatja vissza. Megtanulunk majd nélküle élni, emlékezni arra a sok jóra és szépre, amit tőle kaptunk, mikor még része volt az életünknek. Amíg szeretettel emlékezünk Rá, mindig a szívünkben él!

Gondolkodj el ezután, az ünnep után, élőkről és holtakról. Kitől kell búcsút venned gondolatban, Önmagadban? Kit kell elengedned? Miért is olyan nehéz? Mi tart vissza attól, hogy elengedd?

Aranyosi Éva

2011. november 2.

Gondolatébresztés 1. rész

admin — Thu, 27 Oct 2011 15:29:10 +0000

Gondolatébresztő sorozatomat olyan szándékkal találtam ki, hogy a hétköznapi életünket ne csak elviseljük, ne csak tengessük a napjainkat sorban egymás után, hanem örömet is találjunk abban, hogy élünk. Jobbak legyünk egymáshoz, így javítva a világot, egyénenként szorgoskodva, hiszen az óceán is cseppekből áll. Lássunk is, ne csak nézzünk! Váljon tudatossá, hogy mi az, amit nem jól teszünk, és ki tudunk javítani annak érdekében, hogy boldogabbak lehessünk.

“Minden embernek vannak gyöngeségei. Neked is. Miért vetsz mégis követ néha azokra, akik nem rosszabbak, nem jobbak nálad, hibáik legfeljebb más módon nyilvánulnak meg?” Szepes Mária

Nézd meg, kik vesznek Téged körül a családodban, a munkádban, a hétköznapi életedben! Kivel vannak problémáid, nehézségeid? Mit akarnak Ők Tőled? Tudsz-e velük kommunikálni?
Kérlek, figyeld meg a viselkedésüket, vedd észre a szándékaikat, és kérdezz!
Kérdezz tőlük bátran, mit miért tesznek, milyen céljaik vannak, hogyan éreznek! Majd figyelmesen hallgasd meg válaszaikat! Így közelebb kerülsz Hozzájuk és Önmagadhoz is.
Jusson eszedbe: két ember közt a híd a kommunikáció!

Hamarosan folytatom!
Aranyosi Éva
kineziológus

2011. október 27.

Szakítás után

admin — Sat, 22 Oct 2011 13:03:27 +0000

“Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk.” Paulo Coelho

Az idei évben sok fiatal nő és férfi keresett fel olyan nehézséggel, hogy a szakítás után vagy Ő maga, vagy a volt párja nem tud tovább lépni. Visszahúzzák az emlékek, az együtt töltött idő, ami a szenvedés közben megszépül. Közben megfeledkeznek a szakítás valódi okáról. Nehéz döntés volt, sok fájdalom előzte meg, ami több esetben évekig tartott. Bántottak, becsaptak, hazudtak, megcsaltak, megaláztak, nem figyeltek oda ránk és sorolhatnám. Mégis siratjuk az elmúlását.

Annyira rossz egyedül, hogy még szenvedve is jobb? Vagy attól félünk, hogy nem találunk mást, és örökre egyedül maradunk? Még egy szörnyű kapcsolat is jobb az egyedüllétnél?
Természetesen a szakítás fáj. Fájdalommal jár, hiszen veszteség. Valami, ami addig volt, nincs már, és nem is lesz. Ezzel kell szembenéznünk, feldolgoznunk, és megtanulni élni az új helyzetben. Gyakran tűnik úgy, hogy ez lehetetlen, elviselhetetlen. Mégis fontos tudnunk valahol mélyen, legbelül, hogy ennek is vége lesz egyszer. Akkor is, ha hihetetlen, és gondolni sem akarunk arra, hogy a másik nélkül folytassuk az életünket.

“Képzeletbeli világomban (…) még mindig a társam volt, és szerelme erőt adott, hogy tovább menjek, hogy kitágítsam a határaimat. A valóságban viszont a rögeszmém volt. Leszívta minden energiámat, kiszorított mindent az agyamból, és kényszerített, hogy óriási erőfeszítések árán folytassam az életemet, a munkámat.” Paulo Coelho
Ebben a helyzetben nem kell azon töprengenünk, hogy tudunk-e valaha még valaki mást szeretni. Ebben a pillanatban ez a legkevésbé fontos! A túlélés, a gyógyulás, a felépülés a cél. A gondolat elfogadása, hogy vége van, elengedem, majd szépen, lassan továbblépek, a saját ritmusomban.

Ez a legegészségesebb lehetőség. Ezzel szemben gyakori eset, hogy elkezdjük „zaklatni” a másikat. Hívogatjuk telefonon, találkozni akarunk, beszélni akarunk, kutakodunk utána közösségi oldalakon. Ettől mindketten szenvedünk, hiszen így egyikünk sem tud továbblépni, csak szenvedés és fájdalom vár mindkettőnkre. Ilyenkor elveszítjük az önbecsülésünk utolsó szikráit is. Később ezt majd bánjuk, ettől dühösek leszünk, és gyűlölni kezdjük azt, akit valaha szerettünk. Bosszút akarunk állni. Minden rosszat kívánunk neki ahelyett, hogy arra emlékeznénk, mit kaptunk egymástól az eltöltött évek alatt, és magunkba néznénk, hogy Mi mit, hol rontottuk el, és ezzel a tanulsággal lépnénk tovább, hogy esélyünk legyen egy újabb, boldog kapcsolatra.
Higgyünk abban, hogy a szakítás nem a világvége, nem is az életünk vége! Tanít bennünket, ami fájdalommal jár, de a felhők felett midig kék az ég, és újra ragyog majd a Nap!

“Válni kell.
Kolonc koloncot nem visel,
önvédelemből hagylak el
s fel nem cseréllek senkivel.
Válni kell.
Én nem hiszek – te nem hiszel,
a szív nem nézi, mit cipel,
csak éppen már nem bírja el.” Baranyi Ferenc

A kineziológia módszerével segítséget nyújthatok a fájdalom feldolgozásában és abban is hogy újra önmagára találhasson.

Aranyosi Éva
kineziológus

2011. október 22.

Gyerekszáj

admin — Sun, 15 May 2011 15:43:09 +0000

Amikor nehéz nem együtt sírni valakivel…

Egy kislány az anyukájával jött hozzám. Hármasban kezdünk beszélgetni, a gondjaikról: rendszeres családi veszekedések, durva káromkodások, megfélemlítések otthon, az édesapa részéről. Kilenc évesen ezt nehezen viseli az ember gyermeke. Anya gyenge, nem védekezik, nem védi meg lányát sem. Válni, változtatni képtelen, úgy érzi, nincs rá lehetősége, fél, szorong és aggódik. Érzi a tehetetlenségét és a helyzet súlyosságát, ezért kér, segítsek a kislányának, hogy legalább neki „könnyebb” legyen.

A legrosszabb a dologban, hogy a gyermeknek csak akkor tudunk hatékonyan segíteni, ha a szülő is változtat. Látom is, mondja is, nem tud lépni. A párja sem fog. Így kell felnőni?

Kettesben maradok a kislánnyal, akinek rögtön megtelik könnyekkel a szeme, és azt kérdezi tőlem: Éva néni, te meg tudod nekem mondani, hogy hová költözhetnék?

Egy kisfiú az elvált szüleivel járt nálam:
(a történetben szereplő keresztnevet megváltoztattam) Öt éves kisfiú, viselkedési problémával küldték az oviból. Szülei kapcsolata válásuk után, dicséretre méltó, együtt jöttek a problémára megoldást találni. Ők is tudták, a baj a családban lehet, ha a kisfiuk nem jól viselkedik (a szülők elváltak, a kisfiú anyjával maradt, aki újra házasodott, és kistestvérek is születtek már). Négyen kezdtük a beszélgetést, majd a szülők kimentek a szobából. Kettesben beszélgettünk tovább, játszottunk, igyekeztem megtalálni az okot. Elmondta, hogy az oviban a karácsonyi előadásra készülnek, Ő is szerepel. Nagyon szereti.

- Kérdeztem, tudja-e minek az ünnepe a Karácsony?

- Hát persze! –felelte. Jézus születésének, a szeretetnek meg a családnak az ünnepe.

- Kikből áll a Te családod? – kérdeztem, mire Ő sorolta:

- Apa, anya, Ő, a testvérei és még a Laci.

- Ki a Laci? – kérdeztem.

- Hát anya új férje.

Ekkor a szeretetről kérdeztem, szereti-e mindannyiukat?

- Igen, de a Lacit nem mindig lehet szeretni, ezért őt néha nem.

- Mi az oka, amikor nem szereted?

- Amikor ideges és ordibál – mondta.

- Kivel szokott ordibálni?

- Néha velem is, de anyuval mindig!

- Mit csinálsz, ha ordibálnak?

- Felmegyek a szobámba és elbújok. De akkor is hallom. Félek nagyon, ezért befogom a fülem. Sírok is.

- Tudod miért ordibálnak?- kérdeztem.

- Nem, mert félek.

- Mitől félsz?- kérdeztem.

- Attól, hogy az ordibálásból nagy baj lesz!

- Mi?

- Hogy a Laci megüti anyut, vagy anyu a Lacit. Amikor nem olyan hangos az ordibálás, néha hallgatózok.

- Mit akarsz hallani?

- Hát, amikor ordibálnak, akkor mindig szó van valamiről. Ezt akarom én kideríteni! De ha túl hangosak, akkor nem értem.

- Hogy-hogy?

- Mert akkor félek, hogy baj lesz, és befogom a fülem. De így, hogy nem hallom, nem lehet ezt kideríteni! És akkor csak félek, meg sírok. Látod, most megint kijöttek a könnyeim!

Nagyon könnyű félelemben tartani Őket! A szelíd szeretet az, amire igényük van, de olyan kevesen részesülnek benne! Változtassunk a gyermekeink életén, tegyük boldoggá Őket! Olyan könnyű és egyszerű, sokan mégsem teszik…

Aranyosi Éva

kineziológus

2011. Május