Jó, ha tudjuk, hogy az ember alapjában társas lény. Többnyire nem szeretünk egyedül lenni. Szeretjük, ha van párkapcsolatunk, ha vannak barátaink, ha jó a családi kapcsolatunk, a munkahelyünkön is jól kijövünk a kollégáinkkal, főnökünkkel. Sajnos ez nem mindig alakul a vágyaink szerint. Rossz kapcsolatoktól szenvedünk, nem tudunk kezelni konfliktusokat, nem találjuk a megfelelő, kapcsolatteremtő szavakat sem. Tanuljunk meg beszélgetni, mert a híd két ember közt mindig a kommunikáció.
Gondolatébresztés 2. rész
2011. november 4.A barátaink, a családtagjaink, a szeretteink, a párunk, a gyermekeink nem birtokolhatóak, mint valami tárgyak. Ők Önmaguké, ahogyan Mi sem vagyunk senki tulajdona.
“Aki elment, az elment, mondta anyám, sohse keseregjetek
a kósza lélek után.
Aki elment, az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen
éreztem,
aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Kassák Lajos
Éljük az életünket, és nagyon jó, ha sokan szeretnek minket, és mi is sok embert szerethetünk.
Gondolatébresztés 1. rész
2011. október 27.Gondolatébresztő sorozatomat olyan szándékkal találtam ki, hogy a hétköznapi életünket ne csak elviseljük, ne csak tengessük a napjainkat sorban egymás után, hanem örömet is találjunk abban, hogy élünk. Jobbak legyünk egymáshoz, így javítva a világot, egyénenként szorgoskodva, hiszen az óceán is cseppekből áll. Lássunk is, ne csak nézzünk! Váljon tudatossá, hogy mi az, amit nem jól teszünk, és ki tudunk javítani annak érdekében, hogy boldogabbak lehessünk.
Szakítás után
2011. október 22.“Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk.” Paulo Coelho
Az idei évben sok fiatal nő és férfi keresett fel olyan nehézséggel, hogy a szakítás után vagy Ő maga, vagy a volt párja nem tud tovább lépni. Visszahúzzák az emlékek, az együtt töltött idő, ami a szenvedés közben megszépül. Közben megfeledkeznek a szakítás valódi okáról. Nehéz döntés volt, sok fájdalom előzte meg, ami több esetben évekig tartott. Bántottak, becsaptak, hazudtak, megcsaltak, megaláztak, nem figyeltek oda ránk és sorolhatnám. Mégis siratjuk az elmúlását.
Annyira rossz egyedül, hogy még szenvedve is jobb?
Gyerekszáj
2011. május 15.Amikor nehéz nem együtt sírni valakivel…
Egy kislány az anyukájával jött hozzám. Hármasban kezdünk beszélgetni, a gondjaikról: rendszeres családi veszekedések, durva káromkodások, megfélemlítések otthon, az édesapa részéről. Kilenc évesen ezt nehezen viseli az ember gyermeke. Anya gyenge, nem védekezik, nem védi meg lányát sem. Válni, változtatni képtelen, úgy érzi, nincs rá lehetősége, fél, szorong és aggódik. Érzi a tehetetlenségét és a helyzet súlyosságát, ezért kér, segítsek a kislányának, hogy legalább neki „könnyebb” legyen.
Együtt, egyedül
2011. február 7.Az érzelmek – mint például a szerelem – nem öregszenek meg a testünkkel együtt. Az érzelmek egy olyan világ részei, amit nem ismerek, de ebben a világban nincs idő, sem tér, sem határok.” Paulo Coelho
Az utóbbi időkben egyre több olyan nő és férfi kliens keresett fel, akiknek az a problémájuk, hogy gyermekeik „kirepültek a családi fészekből”, ezért feleslegesnek érzik magukat, illetve nem találják a helyüket így 40-50 felett. Hogyan találjunk újra egymásra a párkapcsolatunkban? Valószínű, hogy azért szembesülök mostanában ezzel a témával egyre többször, mert az én családomban is most jött el az idő, hogy el tudjam engedni felnőtté vált fiamat.
Gondolatok
2011. január 15.Azt mondják, életünk első 6-7 évében kell megkapnunk mindent, amiből egész életünkben gazdálkodni fogunk. Ami ekkor kimarad, érzelmileg, lelkileg, értékrendileg, az örökre hiányozni fog. Pótolhatatlan!
Szülőként igyekszünk megtanítani mindent, amit mi is megtanultunk generációról-generációra. Megtanítjuk, amit helyesnek vélünk. Viselkedésünk is elsajátítandó értékű lesz. A mi reakcióink az Ő reakciója lesz, a mi viselkedésünk az Ő viselkedése lesz, stresszre, váratlan helyzetre, örömre, bánatra egyaránt. Fontos megtanítani a kisgyermekünknek a választás szabadságát, a következményeivel együtt. Így lesz majd képes felelősséget vállalni.
Legyél az apukám!
2010. október 1.Egy kis útmutatás a kezdő apukáknak…
Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor megszületett a kisfiam. Alig vártam, hogy haza mehessünk a kórházból, és otthon „igazi” családdá alakulhassunk. Amikor néhány nappal a szülés után, a délelőtti nagyviziten kimondták a varázsszót: holnap hazamehetnek, végtelenül örültem. Majd elgondolkodtam, mit is jelent mindez. Egyedül otthon, … csak Ő meg Én…
Anyává válni öröm?
2010. május 6.Igen, talán, többnyire. Olvastam valahol, hogy gyermek születésével édesanya is születik. De mi van, ha nem? Mit tegyen az, aki ráébred, hogy talán nem is ez élete álma? Hiszen az esemény visszafordíthatatlan! Ha gyermekünk született, már nem gondolhatjuk meg magunkat, mert amikor rájövünk, hogy „nem ilyen lovat akartunk”, jelen estben már késő. A gyermeknevelés egy életprogram, hosszú távú, felelősségteljes, de örömteli feladat, ha azzá tesszük.
Miért is szül a nő?
Önbizalom – felelősségvállalás
2009. szeptember 21.“Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál. Olykor kiábrándul, olykor megsérül. De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz.”
Paulo Coelho
Önbizalom, felelősségvállalás, felnőtté válás – ezek a szavak szorosan összefüggenek egymással. Ha nincs önbizalmunk, önmagunkért sem vállalunk felelősséget, így nem is érezhetjük magunkat önállónak, felnőttnek. Hogyan vállalhatunk egyáltalán párkapcsolatot, családot, apa-anya szerepet? Felelősséget másokért, amikor önmagunkért sem tudunk?
De hogyan is épül fel mindez bennünk?