gondolatebresztes-1

Gondolatébresztés 1. rész

2011. október 27.

Gondolatébresztő sorozatomat olyan szándékkal találtam ki, hogy a hétköznapi életünket ne csak elviseljük, ne csak tengessük a napjainkat sorban egymás után, hanem örömet is találjunk abban, hogy élünk. Jobbak legyünk egymáshoz, így javítva a világot, egyénenként szorgoskodva, hiszen az óceán is cseppekből áll. Lássunk is, ne csak nézzünk! Váljon tudatossá, hogy mi az, amit nem jól teszünk, és ki tudunk javítani annak érdekében, hogy boldogabbak lehessünk.

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

szakitas-utan-2

Szakítás után

2011. október 22.

“Az élet minden csatája arra jó, hogy tanuljunk valamit belőle, még azokból is, amelyeket elveszítünk.” Paulo Coelho

Az idei évben sok fiatal nő és férfi keresett fel olyan nehézséggel, hogy a szakítás után vagy Ő maga, vagy a volt párja nem tud tovább lépni. Visszahúzzák az emlékek, az együtt töltött idő, ami a szenvedés közben megszépül. Közben megfeledkeznek a szakítás valódi okáról. Nehéz döntés volt, sok fájdalom előzte meg, ami több esetben évekig tartott. Bántottak, becsaptak, hazudtak, megcsaltak, megaláztak, nem figyeltek oda ránk és sorolhatnám. Mégis siratjuk az elmúlását.

Annyira rossz egyedül, hogy még szenvedve is jobb?

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

gyerekszaj-1

Gyerekszáj

2011. május 15.

Amikor nehéz nem együtt sírni valakivel…
Egy kislány az anyukájával jött hozzám. Hármasban kezdünk beszélgetni, a gondjaikról: rendszeres családi veszekedések, durva káromkodások, megfélemlítések otthon, az édesapa részéről. Kilenc évesen ezt nehezen viseli az ember gyermeke. Anya gyenge, nem védekezik, nem védi meg lányát sem. Válni, változtatni képtelen, úgy érzi, nincs rá lehetősége, fél, szorong és aggódik. Érzi a tehetetlenségét és a helyzet súlyosságát, ezért kér, segítsek a kislányának, hogy legalább neki „könnyebb” legyen.

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

egyuttegyedul1

Együtt, egyedül

2011. február 7.

Az érzelmek – mint például a szerelem – nem öregszenek meg a testünkkel együtt. Az érzelmek egy olyan világ részei, amit nem ismerek, de ebben a világban nincs idő, sem tér, sem határok.” Paulo Coelho
Az utóbbi időkben egyre több olyan nő és férfi kliens keresett fel, akiknek az a problémájuk, hogy gyermekeik „kirepültek a családi fészekből”, ezért feleslegesnek érzik magukat, illetve nem találják a helyüket így 40-50 felett. Hogyan találjunk újra egymásra a párkapcsolatunkban? Valószínű, hogy azért szembesülök mostanában ezzel a témával egyre többször, mert az én családomban is most jött el az idő, hogy el tudjam engedni felnőtté vált fiamat.

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

gondolatok2

Gondolatok

2011. január 15.

Azt mondják, életünk első 6-7 évében kell megkapnunk mindent, amiből egész életünkben gazdálkodni fogunk. Ami ekkor kimarad, érzelmileg, lelkileg, értékrendileg, az örökre hiányozni fog. Pótolhatatlan!
Szülőként igyekszünk megtanítani mindent, amit mi is megtanultunk generációról-generációra. Megtanítjuk, amit helyesnek vélünk. Viselkedésünk is elsajátítandó értékű lesz. A mi reakcióink az Ő reakciója lesz, a mi viselkedésünk az Ő viselkedése lesz, stresszre, váratlan helyzetre, örömre, bánatra egyaránt. Fontos megtanítani a kisgyermekünknek a választás szabadságát, a következményeivel együtt. Így lesz majd képes felelősséget vállalni.

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

apacikk-2

Legyél az apukám!

2010. október 1.

Egy kis útmutatás a kezdő apukáknak…

Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor megszületett a kisfiam. Alig vártam, hogy haza mehessünk a kórházból, és otthon „igazi” családdá alakulhassunk. Amikor néhány nappal a szülés után, a délelőtti nagyviziten kimondták a varázsszót: holnap hazamehetnek, végtelenül örültem. Majd elgondolkodtam, mit is jelent mindez. Egyedül otthon, … csak Ő meg Én…

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

anyavavalni-3

Anyává válni öröm?

2010. május 6.

Igen, talán, többnyire. Olvastam valahol, hogy gyermek születésével édesanya is születik. De mi van, ha nem? Mit tegyen az, aki ráébred, hogy talán nem is ez élete álma? Hiszen az esemény visszafordíthatatlan! Ha gyermekünk született, már nem gondolhatjuk meg magunkat, mert amikor rájövünk, hogy „nem ilyen lovat akartunk”, jelen estben már késő. A gyermeknevelés egy életprogram, hosszú távú, felelősségteljes, de örömteli feladat, ha azzá tesszük.

Miért is szül a nő?

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

onbizalom1

Önbizalom – felelősségvállalás

2009. szeptember 21.

“Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál. Olykor kiábrándul, olykor megsérül. De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz.”

Paulo Coelho

Önbizalom, felelősségvállalás, felnőtté válás – ezek a szavak szorosan összefüggenek egymással. Ha nincs önbizalmunk, önmagunkért sem vállalunk felelősséget, így nem is érezhetjük magunkat önállónak, felnőttnek. Hogyan vállalhatunk egyáltalán párkapcsolatot, családot, apa-anya szerepet? Felelősséget másokért, amikor önmagunkért sem tudunk?

De hogyan is épül fel mindez bennünk?

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

vesztesegeink3

Szeretni, elveszíteni, elhagyni, elengedni. Veszteségeink.

2009. augusztus 14.

“Ki mondta, hogy valaha vége lesz,

Vége a szerelemnek és a gyásznak?”

Előbb vagy utóbb mindannyiunknak meg kell tanulnunk, több-kevesebb fájdalommal, hogy a veszteség az emberi lét örökös velejárója. A gyász az a folyamat, amellyel veszteségeinkhez alkalmazkodunk.

“A gyász nehéz, lassú, rendkívül fájdalmas, apró lépésekkel haladó belső folyamat, amelyben elengedjük azt, amit vagy akit gyászolunk.”

Freud

Azt, hogy mi módon gyászolunk, hogyan, mikor és miként ér véget, számtalan dologtól függ: például a mi életkorunk, az elvesztett személy életkora, mennyire voltunk felkészülve a veszteségre, szerettünk hogyan adta meg magát a halálnak. Függ attól is, mekkora támogatást kapunk környezetünktől. Az is meghatározó, hogy egyénileg mennyire vagyunk “edzettek” saját veszteségeink által. Nem csak a halál jelenthet számunkra veszteséget, hanem az életünk során gyűjtött tapasztalataink is: elmúlt barátság, elmúlt szerelem, véget ért házasság, a felnőtté válás élménye – a gyermekkor elvesztése, a megszokott hely, élettér változása is veszteségként érhet bennünket.

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »

gyermekeink1

Gyermekeink érzelmi nevelése

2009. július 29.

Arisztotelész ritka tehetségként értékeli, hogy valaki “a megfelelő személyre a megfelelő mértékben, a megfelelő időben, a megfelelő célból a megfelelő módon tud haragudni.”

Az említett idézettel arra szeretnék rávilágítani, hogy szülőként példamutatással, az érzelmeink, indulataink megfelelő kezelésével mi tanítjuk gyermekeinket a helyes vagy helytelen reagálási módra. Napjainkban a rohanás, a pénzhajszolás az elsődleges elfoglaltsága a legtöbb embernek. Mindenki türelmetlen, ideges, siet valahová.

Nincs idő egymásra, nincs idő a gyerekekre, nagyok az elvárások és az igények. Ezt alakítjuk ki bennük is, már kisgyermekkorban. Reggel sietünk az óvodába, majd az iskolába, délutánonként a külön programokra, aztán haza leckét írni. Túlhajszoljuk Önmagunkat és gyermekeinket is.

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához »