Gyerekszáj
Amikor nehéz nem együtt sírni valakivel…
Egy kislány az anyukájával jött hozzám. Hármasban kezdünk beszélgetni, a gondjaikról: rendszeres családi veszekedések, durva káromkodások, megfélemlítések otthon, az édesapa részéről. Kilenc évesen ezt nehezen viseli az ember gyermeke. Anya gyenge, nem védekezik, nem védi meg lányát sem. Válni, változtatni képtelen, úgy érzi, nincs rá lehetősége, fél, szorong és aggódik. Érzi a tehetetlenségét és a helyzet súlyosságát, ezért kér, segítsek a kislányának, hogy legalább neki „könnyebb” legyen.
A legrosszabb a dologban, hogy a gyermeknek csak akkor tudunk hatékonyan segíteni, ha a szülő is változtat. Látom is, mondja is, nem tud lépni. A párja sem fog. Így kell felnőni?
Kettesben maradok a kislánnyal, akinek rögtön megtelik könnyekkel a szeme, és azt kérdezi tőlem: Éva néni, te meg tudod nekem mondani, hogy hová költözhetnék?
Egy kisfiú az elvált szüleivel járt nálam:
(a történetben szereplő keresztnevet megváltoztattam) Öt éves kisfiú, viselkedési problémával küldték az oviból. Szülei kapcsolata válásuk után, dicséretre méltó, együtt jöttek a problémára megoldást találni. Ők is tudták, a baj a családban lehet, ha a kisfiuk nem jól viselkedik (a szülők elváltak, a kisfiú anyjával maradt, aki újra házasodott, és kistestvérek is születtek már). Négyen kezdtük a beszélgetést, majd a szülők kimentek a szobából. Kettesben beszélgettünk tovább, játszottunk, igyekeztem megtalálni az okot. Elmondta, hogy az oviban a karácsonyi előadásra készülnek, Ő is szerepel. Nagyon szereti.
– Kérdeztem, tudja-e minek az ünnepe a Karácsony?
– Hát persze! –felelte. Jézus születésének, a szeretetnek meg a családnak az ünnepe.
– Kikből áll a Te családod? – kérdeztem, mire Ő sorolta:
– Apa, anya, Ő, a testvérei és még a Laci.
– Ki a Laci? – kérdeztem.
– Hát anya új férje.
Ekkor a szeretetről kérdeztem, szereti-e mindannyiukat?
– Igen, de a Lacit nem mindig lehet szeretni, ezért őt néha nem.
– Mi az oka, amikor nem szereted?
– Amikor ideges és ordibál – mondta.
– Kivel szokott ordibálni?
– Néha velem is, de anyuval mindig!
– Mit csinálsz, ha ordibálnak?
– Felmegyek a szobámba és elbújok. De akkor is hallom. Félek nagyon, ezért befogom a fülem. Sírok is.
– Tudod miért ordibálnak?- kérdeztem.
– Nem, mert félek.
– Mitől félsz?- kérdeztem.
– Attól, hogy az ordibálásból nagy baj lesz!
– Mi?
– Hogy a Laci megüti anyut, vagy anyu a Lacit. Amikor nem olyan hangos az ordibálás, néha hallgatózok.
– Mit akarsz hallani?
– Hát, amikor ordibálnak, akkor mindig szó van valamiről. Ezt akarom én kideríteni! De ha túl hangosak, akkor nem értem.
– Hogy-hogy?
– Mert akkor félek, hogy baj lesz, és befogom a fülem. De így, hogy nem hallom, nem lehet ezt kideríteni! És akkor csak félek, meg sírok. Látod, most megint kijöttek a könnyeim!
Nagyon könnyű félelemben tartani Őket! A szelíd szeretet az, amire igényük van, de olyan kevesen részesülnek benne! Változtassunk a gyermekeink életén, tegyük boldoggá Őket! Olyan könnyű és egyszerű, sokan mégsem teszik…
Aranyosi Éva
kineziológus
2011. Május