Legyél az apukám!

Egy kis útmutatás a kezdő apukáknak…

Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor megszületett a kisfiam. Alig vártam, hogy haza mehessünk a kórházból, és otthon „igazi” családdá alakulhassunk. Amikor néhány nappal a szülés után, a délelőtti nagyviziten kimondták a varázsszót: holnap hazamehetnek, végtelenül örültem. Majd elgondolkodtam, mit is jelent mindez.
Egyedül otthon, … csak Ő meg Én…
Jééézusom! Honnan tudom majd, mit akar, miért sír, mire van szüksége, éhes-e, fázik-e vagy melege van, ha most evett, miért sír mégis?
Délután elmondtam a férjemnek a jó hírt és a félelmeimet is. Megnyugtatott, bátorított, pedig Ő is ugyanúgy félt, mint én. Apának lenni sem könnyebb, mint anyának! A férfiakban is ott a kétség, hogy jó apa leszek-e?
De mégis bátornak kell lennünk, hiszen mi vagyunk a felnőttek, és felelősséget vállaltunk egy babáért, aki tőlünk függ.

Kislány levele Apának:

Szeress akkor is, ha fiút vártál és „csak” Én érkeztem. Én is értékes vagyok! Tudsz majd velem is játszani, babázni, építeni és talán még autózni is. Taníts engem, legyenek közös időtöltéseink. Taníts meg bicajozni, társasozzunk, mesélj nekem, játssz velem! Én legyek a „tündérkéd”. Hordj a tenyereden, bánj velem nőként, hiszen az vagyok. Szeress, hallgass meg és beszélgess velem. Legyél a barátom. Te leszel Nekem a Férfiminta, az Apaminta. Bánj Velem úgy, ahogyan majd azt szeretnéd látni, ahogy a férjem bánik Velem! Tegyél boldoggá, örömmel várjalak haza, vidám lehessek a közös időtöltéseink alatt! Ne kelljen félnem Tőled, és ha felnőtt leszek, ne csak az jusson eszembe, hogy alig láttalak. A sok játék, a közösen töltött idő segít abban, hogy boldogok legyünk. Vigasztalj, ha sírok, ne mondd, hogy hisztis, meg nyafka vagyok! Dicsérj és légy büszke Rám! Mondd, hogy csinos és szép vagyok!  Legyél a nagy, erős apukám! Én vagyok a Te kis napsugarad! Melletted (tőled, általad) tanulom, hogy legyek NŐ. Ne várj Tőlem férfias dolgokat, azt majd a fiad adja meg Neked, Én, a lányod vagyok.
Emlékezni fogok rá felnőttként, mit adtál Nekem. A közösen töltött időkre, a játékra, a kirándulásra, a sok vidámságra. A szeretetre, a biztonságra, a mesékre, a boldog percekre.  Sajnos mindezeknek az ellenkezőjére is, ha azt kapom Tőled. Mindig emlékszem majd rá, mindig…

Légy kedves, figyelmes és gyengéd az anyuhoz, mert példaértékűnek szeretném tekinteni a házasságotokat. Egymáshoz való viszonyotok végigkíséri majd az egész életemet, meghatározza majd a párkapcsolatomat. Akár szeretnéd, akár nem, hasonlítani fogok RÁD! Nem csak külsőben, de a viselkedésemben, a természetemben is.

Meghatározod a férfiakról alkotott véleményemet, a hozzájuk való viszonyulásomat. Lehet, hogy majd hozzád mérek minden fiút. Azt szeretném, ha a férfi, a férj és az apa szó számomra egy pozitív, varázslatos szó lenne. Amit Te teszel, emlékezetes marad számomra.  Kérlek, figyelj, hogy jól csináld!

Kisfiú levele Apának:

Örülj, hogy itt vagyok! Ne ess pánikba, jó apa leszel! Segítek, hogy együtt megtanuljunk családdá válni. Vegyél részt az életemben, tölts Velem sok időt, taníts és játssz Velem. Nevessünk sokat, legyünk „cimborák”. Te leszel a példaképem, a férfi és apa mintám! Szeretnék büszke lenni Rád, hogy később majd Te is büszke lehess Rám. Mutasd ki a szereteted. Engedd, hogy sírjak, ha fáj valami, mert a férfiak is sírnak. Nem akarok „kemény” lenni, hagyd, hogy érezzek. Beszélgess Velem, figyelj oda Rám, és segíts Nekem férfivá válnom. Csináljunk együtt férfias dolgokat, és taníts Nekem olyasmit, amihez csak Te értesz. Ölelj meg gyakran, mondd, hogy: Büszke vagyok Rád fiam! Sportolj Velem, taníts labdázni, focizni, és olyan sportokra is, amiket Te szeretsz. Tudd, hogy hová járok suliba és hányadikos vagyok. Figyelj arra, miben vagyok jó és támogass benne. Bíztass, bátoríts és erősíts Engem. Segíts megtalálnom az utamat. Taníts a Nőkkel bánnom, mert ez nem könnyű feladat.

Emlékezni fogok rá felnőttként, mit adtál Nekem. A közösen töltött időkre, a játékra, a kirándulásra, a sok vidámságra. A szeretetre, a biztonságra, a mesékre, a boldog percekre. Sajnos mindezeknek az ellenkezőjére is, ha azt kapom Tőled. Mindig emlékszem majd rá, mindig…

Légy kedves, figyelmes és gyengéd az anyuhoz, mert példaértékűnek szeretném tekinteni a házasságotokat. Egymáshoz való viszonyotok végigkíséri majd az egész életemet, meghatározza majd a párkapcsolatomat. Befolyásolja majd azt is, hogyan bánok a nőkkel. Akár szeretnéd, akár nem, hasonlítani fogok RÁD! Nem csak külsőben, de a viselkedésemben, a természetemben is.

Nagy felelősség ez egy apának, de ne futamodj meg, képes leszel rá!
Emlékezz a saját apádra, a nagyapámra. Mit tanultál Tőle? Mit adott Ő Neked? Mit jelentett Ő Neked? Mire tanított Ő Téged? Ugye vannak szép emlékeid?
Pedig Ő is úgy kezdte, ahogy Te…

Vannak rossz emlékeid is? Akkor Te  ne kövesd el ugyanazokat a hibákat! Nézd a „végeredményt”, mert csak az számít, mi lett Belőled?!

Aranyosi Éva

kineziológus